Forradalom köztársasági szakasza
A Nemzeti Konvent volt az első olyan törvényhozó testület Franciaországban, melyet általános választójog alapján választottak. Elméletileg három, gyakorlatilag két része volt a Konventnek. Az egyiket Girondiaknak (legtöbbjük Girond megyéből származtak) nevezték ők voltak a köztársaságpártiak. Az amerikai típusú, szabadelvű képviseleti demokrácia hívei voltak. Akik az ülésterem felső soraiban ültek őket „hegy-párt” - nak is nevezték, de valójában Jakobinusoknak hívták őket. A diktatúrát és terrort is szükséges eszköznek tekintették háború esetén az ellenség ellen. A képviselők többsége viszont a „mocsár” - hoz tartozott. Ők először a girondiak mellett, később inkább a jakobinusok mellett szavaztak. A párizsi Községtanács továbbra is a Konventtel szinte egyenértékű hatalmi központ maradt. Ezt még mindig a jakobinusok irányították, a sans-culotte (párizsi kispolgárok, munkások) tömegek pedig támogatták. A Konvent egyre radikálisabb döntéseket hozott a Községtanács fenyegető követelődzésére.
A jakobinusok követelték a király kivégzését, de a girondiak csak elítélni szeretnék, de nem akarták megölni. Végül egy szavazás után a királyt halálra ítélték és 1793. január 21-én XVI. Lajost ki is végezték. A hazaárulással és királypártisággal vádoltakat sorra ítélték halálra. A király kivégzése következményekkel járt. Az első koalíció létrejött, ami egy katonai szövetség. Belső feszültségek is keletkeztek. Vendée tartományban a hívő és királypárti parasztok felkelést szerveztek, amihez az egyháziak és nemesek is csatlakoztak. Az éhező sans-culotte-ok 1793. június 2-án körülzárták a Konventet, és követelték a girondiak letartóztatását. Így megkezdődött a jakobinus diktatúra.
Franciaországot öt oldalról támadták és Anglia tengeri blokád alá zárta. A Konvent ellen sok megye fordult. A jakobinusok egy centralizált, diktatórikus államot hoztak létre. Az új állam olyan lépéseket tett a gazdaságban amilyeneket a girondiak nem tettek meg. Bevezették az ármaximálást, az emigránsok földjeit parcellákra osztották és kiárusítottak, a közös legelőket a parasztok között felosztották, eltörölték a földesúri szolgáltatásokért fizetendő megváltásokat, a gyarmatokom meg a rabszolgaságot. A honvédelmet a jakobinusok új módon szervezte meg. Népfelkelést hirdetett, és bevezette az általános hadkötelezettséget. Egyúttal meghirdették a terror fokozását.
Az ármaximálás következtében többen kapcsolódtak a feketekereskedelemhez. Ez óriási vagyoni különbségekhez vezetett. A jogokat sem biztosították, a sajtót és az ellenvéleményeket elhallgatták, a templomokat bezárták vagy lerombolták, a papokat meghurcolták. Mégtovább fokozták, kb. 35-40 ezer áldozatot szedett a terror, köztük a királynőt is. Az áldozatok kétharmada paraszt vagy városi szegény volt. Kiéleződött a hatalmi harc a hegypárton belül.
Robespierre úgy tartotta, hogy a terror és az „erény” közös uralmára van szükség. A Legfőbb Lény kultuszát tették államvallássá és négy új ünnepet vezettek be a régiek helyett. Eltörölték a keresztény naptárt és tíznapos szakaszokat vezetve be. Tiltottak majdnem minden kulturális művelődést és az „uram” megszólítást is eltörölték (helyette „polgártárs”). 1794. július 27-én (Thermidor 9-én) a Konvent végül elrendelte Robespierre és társai letartóztatását, amit másnap követett kivégzésük.
Bosszúhajsza folyt a jakobinusok ellen. A Konvent a girondiak elvéhez tért vissza. Új alkotmányt fogadtak el 1794-ben, a Direktóriumot. Ez nem volt túlzottan népszerű, nyomorgók millióit felháborított. Felkelések követték egymást. 1797-1799 között három választás volt, mindegyiket egy államcsíny kísérlete követte. Franciaország hódításokba kezdett. 1795 nyarán (Anglia és Ausztria kivételével) a koalíció tagjait békére kényszerítették a franciák. Napóleon, fiatal tábornok győzelemsorozatot aratott az osztrákok felett, ezért ők is békére kényszerültek. Franciaország bekebelezte Belgiumot, Észak-Itália egyes területeit és tőle függő kis köztársaságokat hozott létre határai mentén. Ezzel zárult le a forradalom utolsó szakasza.
Forrás: AKG történelem 3. kötet
Szűcs Dóra
